Bölcsis angol Kaposváron

Kaposvári Hírhatár 2013-05-10

 

 

Angolóra már 0 éves kortól a Kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban.

 

Köztudott, hogy egy-egy készséget minél fiatalabban kezdünk el fejleszteni annál nagyobb eredmény érhető el felnőtt korra. Nincs ez máshogy a nyelvtanulással sem, ebben segít a szülőknek a kaposvári könyvtár Angol baba-mama klubja. Megnéztük, hogyan tanulnak az ovisok angolul a könyvtárban. A családias hangulatú, jókedvű angolórát láthatólag kedvelik a gyerekek, ahol sok ének és játék mellett sajátíthatják el a nyelvet. De, amit a legjobban vártak az a foglalkozás végi elmaradhatatlan mese.

 

"Pár éve tartok angolórákat gyerekeknek. Az ötlet a családomból jött, mivel apukám próbált minket németül tanítani és azt tapasztaltam, hogy míg én négy évesen már elutasító voltam ezzel a nyelvvel, addig a kistestvérem - akivel már egész kisbaba korától foglalkoztak németül is - természetesnek vette ezt a nyelvet" - mesélte el lapunknak Zvara Dóra, a klub vezetője. - "A havi egyszeri baba-mama klub ingyenesen látogatható a könyvtárban. Ez inkább kedvcsinálló, a szülők is láthatják hogyan lehet a gyereknek idegen nyelvet tanítani akár otthon is. A Megyei Könyvtár is segítségére tud lenni ebben a szülőnek, hiszen vannnak olyan kölcsönözhető idegen nyelvű könyvek, amik bölcsödés, óvodás korú gyerekeknek szólnak. Ezáltal a gyereknek természetesebb lesz az idegen nyelv is, hiszen játszva és nem tankönyvből tanulja azt. A saját gyerekeimen is tapasztaltam, hogy mivel egész kiskoruk óta foglalkozom velük angolul mára már szinte mindent megértenek és meg is mernek szólalni ezen a nyelven."

 

Zvara Dóra angolórája ingyenesen látogatható a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban, valamint szeptembertől a Petőfi utcában is lesz Baba-mama angol.

 

 

http://www.kaposvari-hirhatar.hu/hirek/bolcsis-angol-kaposvaron

Telefon

+36 30 555 0636

© 2013 by Dora's house